Limába valamelyik nemzetközi légitársasággal
érkezünk, általában az esti órákban. A 9 milliós főváros nagy része bádogházakból áll, ezért is különösen érdekes látni a kontrasztot a repülőtérről Miraflores negyed felé haladva.
Dél-Amerika jelenleg leggyorsabban fejlődő gazdaságának fővárosában vagyunk, ami ennek köszönhetően napról napra változik és javul. Miraflores egy
nyugodt sziget a káoszban, rendezett parkok, nívós szállodák, kitűnő éttermek és a hazai színvonalat is lepipáló szupermarketek váltják egymást, és itt található a
legtöbb szálloda és turista, valamint a magas falú partszakaszra épült lélegzetelállító kilátással bíró Larcomar
teraszos bevásárlóközpont is. Ez a tengerparti "pláza" kicsit jobb adottságokkal rendelkezik, mint a mi Westendünk, egy sör, kávé vagy
kellemes vacsora társaságában nézhetjük a végtelenbe nyúló óceán feletti vörösesen izzó naplementét. Szállás Limában.
|
Reggel Limából repülővel a 850 000 lakosú Arequipába, Peru 2. legnagyobb városába érkezünk, amit 1540-ben alapítottak, így számtalan régi koloniális épületnek ad otthont.
Több vulkán található, - köztük működő is- nem is olyan messze, amit jobb időben a főtérről is lehet látni. Mivel kora reggel érünk a városba
egész napunk szabad lesz Arequipában, felfedezni múzeumait (pl. Juanita jégbe fagyott múmiájával), illetve hangulatos utcáit, piacait, a főtéren álló katedrálist
vagy a híres Santa Catalina kolostort. Este Arequipában alszunk.
|
|
A Colca-kanyon túránk első napja. A Colca kanyon, sokan nem tudják, de a világ legmélyebb kanyonja (pontosabban a folytatása a Cotahuasi kanyon),
közel kétszer akkora, mint az USA-beli Grand Canyon. Reggel Arequipából minibusszal indulunk, beszerezzük a magassági betegség ellen javasolt gyógyszereket majd
elhagyjuk Arequipát és a semmiből kiemelkedő hatalmas Yura cementgyárat. Már láthatóak a Misti (5821 m), Chachani (6075 m) és Ampato
(6310 m) vulkánok és egy óra múlva megállunk egy kis büfénél,
ahonnan a Misti vulkán teljes egészében látszik takarás nélkül, valamint néhány környékbeli érdekes kúp alakú képződmény. Érintünk egy védett területet, a
Agua Blanca Nemzeti Parkot, ahol ezrével élnek rezervátumban a vikúnyák, akiknek a bundájából készült ruhadarabok, a legdrágábbak közé tartoznak.
Majd a szint emelkedésével havas hegyi terepre vált, néhány lélegzetelállító fotóstoppal. Az út legmagasabb pontja egy kilátó közel 5000 m magasan,
itt meg is állunk fényképezni. Elkezdünk leereszkedni Chivay falujáig, ami a kanyon központja. Fürdőruhát érdemes magunkkal vinni, mert a szállástól nem
messze egy szabad téri thermálfürdő van, ahol megpihenhetünk, gyönyörködhetünk a minket körülvevő hegyekben, és akár egy-két kondort is láthatunk és közben
különböző koktélokat szürcsölhetünk a vízben. Szállás Chivayban.
|
|
4. NAP: KONDOR LES, TITICACA-TÓ |
Hajnalban indulunk, hogy nehogy lekéssük a kondorok repülését a La Cruz del Condor-nál.
Innen egy-két látnivaló érintésével dél körül visszaérkezik a csapat Chivayba,
egy svédasztalos ebéd után újra buszra ülünk, és kb. 6 órás buszúttal Punoba jutunk. Puno a Titicaca-tó partján fekvő város, itt
szállunk meg. A Titicaca-tó a világ legmagasabban fekvő (3827m) hajózható tava. A város egyszerű de van több kilátópontja ahova aki még nem fáradt el,
taxival akár fel is mehet. Szállás Punoban.
5. NAP: PUNO-SILLUSTANI-RAQCHI-CUSCO |
A reggeli órákban indulunk egy hosszú buszútra, melynek során fantasztikus tájakon át jutunk Cuscoba.
Egy kitérővel indítunk Sillustanihoz, ahol az Umayo-tóra néző néhol 6 méter magas temetkezési bástyákkal találkozunk, melyekbe a naplemente felé fordulva
embriópózban temették el halottaikat az Inkák előtti kultúra képviselői. Innen a monumentális Wirakocha templom maradványait ejtjük útba és estére érkezünk Punoba,
a Titicaca-tó partján fekvő városba. A Titicaca-tó a világ legmagasabban fekvő (3827 m) hajózható tava és az Inka legenda szerint a Nap Gyermekei Manco Capac és
Mama Ocllo a Titicaca-tó mélyéből emelkedtek ki, hogy megalapítsák az Inka Birodalom központját Cuscót. Szállás Cusco.
6. NAP: INKÁK SZENT VÖLGYE |
Kirándulás az Inkák Szent Völgyébe. Ezen a napon nagyon gazdag a program, először a városból kifele menet megnézzük
Sacsayhuaman és Tambomachay romjait, illetve megállunk a Fehér Krisztus szobornál, ahonnan lenyűgöző
kilátás nyílik a városra. Gyors fényképezés után Pisac felé indulunk,
de megállunk egy igényes, de igen drága shop köré felhúzott kis skanzenben, ahol vásárlás nélkül is megismerkedhetünk a
lámákkal, vikúnyákkal, alpakkákkal, valamint a helyiek is megmutatják, hogyan színezik a szálakat és hogy szőnek évszázadok óta.
Pisacban a hegy tetejére épített romok megtekintése és a séta vissza a faluba egy kb. 2 órás kirándulást igényel. A hegy tövében lesz időnk sétálni
és vásárolni a híres pisaci piacon. Tovább megyünk az Urubamba folyó és hatalmas teraszos hegycsúcsok
kíséretében Ollantaytambo inka romjaira épített városába. Innen vonattal 1.5 óra alatt érjük el
Machu Picchu Pueblot, a híres inka romváros lábánál fekvő kis falut, ami a perui dzsungel határánál található 120 kilométerre Cuscotól.
|
|
A program fénypontjának is nevezhetjük,
Machu Picchu romváros megtekintését. Busz visz fel a faluból a bejáratig, amit igénybe is veszünk felfelé, hogy
elég erőnk legyen a romok és látnivalók bejárására. Bátrabbak a Machu Picchu Orrának is nevezett
Waynapicchut is megmászhatják, valamint a Napkaput, Holdkaput,
és az Inka Hidat. A romváros 1911-es újrafelfedezése óta (a hódító spanyolok ugyanis nem is tudtak létezéséről) turisták milliói látogatják, és 1983-tól a
Világörökség része. Sokan misztikus erőt tulajdonítanak a helynek, így a
meditáló turista nem ritka látvány. Semmilyen kép vagy videó
nem tudja visszaadni azt az élményt, amit ott érezhet a
látogató! Délutáni vonattal érkezünk vissza a Szent Völgybe
majd onnan Cuscoba. Szállás Cusco.
|
Reggeli Limába majd a csatlakozással az észak-perui Trujillo városába repülünk. 1534-ben, néhány évvel azután, hogy a spanyolok megérkeztek Peruba, Diego de Almagro megalapította a mai
várost Trujillo de Nueva Castilla néven. 1534-ben, néhány évvel azután, hogy a spanyolok megérkeztek Peruba, Diego de Almagro megalapította a mai várost Trujillo de Nueva Castilla néven.
A 19. században itt kiáltották ki először a függetlenséget, ennek köszönhetően 1825-ben a megyét, amelyhez tartozik, La Libertad, azaz „a szabadság” névre keresztelték át.
A 20. században a környéken számos nagybirtok alakult ki, amelyeken főleg cukornád termesztésével foglalkoztak. Az 1970-es évek mezőgazdasági reformja a nagybirtokokat a munkások
tulajdonában álló szövetkezetetté alakított. Főtere színes koloniális házaival sok szép fotó megihletője. Itt töltjük délután hátralevő részét.
9. NAP: CHAN CHAN, HUACA DE DRAGON, HUACA DE LA LUNA Y SOL |
A mai napot Chan Chan, Dél-Amerika legnagyobb prekolumbián városromjának, az egykori Csimu Királyság fővárosának meglátogatásával kezdjük.
sűrűn beépített lakótömbökkel, közöttük piramisokkal és szentélyekkel – a világ legnagyobb vályogból épített városa. A 18 négyzetkilométeren elterülő,
szépen tervezett 13. századi város a világ legnagyobb vályogból épített városa. Virágkorában a 15. században, 30-60 000 lakosa volt. A csimu kézművesek
páratlan szépségű kerámia-, arany és ezüst dísztárgyakat állítottak elő, és fontosabb épületeiket is aranyalapokkal díszítették. Művészetük jól nyomon követhető
a város romos falain. Trujillo y Chan Chan közelében található Huaca del Dragón vagy másik nevén a Huaca de Arco Iris. Ez is agyagtéglából épült és ceremóniaközpontként szolgált a chimú kultúra idején (1100-1450 között).
Egyes kutatók ennél régebbire, 800 és 1000 közé a moche kultúra
végének idejére teszik az építését. Falai gazdagon faragottak és nagyon jól megörződtek. A következő és egyben utolsó helyszínen
a Huaca del Sol és a Huaca de Luna található. Mindkettő a moche kultura idején épült szintén agyagból. A Huaca del Sol-on
időszámításunk szerinti 450-re már 8 különböző réteg épült egymásra, hisz minden rétegre egy új téglaréteget húztak fel.
A körülbelül 130 millio agyagtéglából álló épület valószínűleg a pre-kolumbián idők legnagyobb agyag struktúrája volt a kontinensen.
340 x 160 méteres alpaja volt és 50 méteres magassága. Sajnos az erózió és a spanyolok aranyrablásainak megkönnyítésére ideterelt folyó nagyban megrongálta,
így körülbelül a 75%-a már eltűnt. A Huaca de la Luna, a Sol "kistestvére" de ez az, amelyik a legtöbb információt nyújtotta a helyszínről a régészeknek. Faragott és
festett falaiban mi is gyönyörködhetünk. Ezután visszamegyünk Trujilloba és ismét itt szállunk meg.
*Mivel sokszor szerepel az út során a "huaca" kifejezés ezért nem árt egy kis magyarázat, hogy mit is jelent. A huaca összefoglaló néven jelentette a quechuák által
tisztelet összes szentséget melyek lehettek szentélyek, bálványok, templomok, sírok, múmiák, szent helyek. Ezeket különbözö szertartások keretében tisztelték.
10. NAP: HUACA EL BRUJO, CHICLAYO |
Trujilloból Észak Peru másik fontos városába Chiclayoba utazunk. Ez kb. 3.5-4 óra. Útközben megállunk az El
Brujo-ként (a Boszorkány) ismert régészeti helyszínen, melynek területén 3 huacat is találunk (Huaca Prieta, Huaca Cao Viejo és Huaca Cortada). Bár a helyszínen már 5000 évvel
ezelőtti emberi jelenlétre utaló bizonyítékokat találtak, a legfontosabb időszaka a moche kultura alatt volt kr.e. 1200 körül. Itt találták meg az egyik moche uralkodónő
sírhelyét és múmiáját, akit Señora Cao-nak neveztek el. Szállásunk a tengerparttól nem messze épült Chiclayo városában lesz.
11. NAP: HUACA RAJADA, SIPÁN MÚZEUM |
A terület legnagyobb régészeti flefedezése volt, amikor a Huaca Rajada nevű helyen egy perui régész Walter Alva 1987-ben
megtalálta a 3. században élt uralkodó szinte érintetlen temetkezési helyét. Señor de Sipán (Sipán ura) sírjának és maradványainak a megtalálása felbecsülhetetlen
értékű volt, hisz ez a korabeli Peru egyetlen megtalált uralkodója. Tudományos analízisek sorát végezték rajta, DNS teszteket, aminek eredményeként megállapították
hogy 163 centi magas volt, és 45 éves kora küröl érte a halál, 2016-ban pedig 3D-s digitális modellt is alkottak, amikor először vált láthatóvá az 1700 éve meghalt uralkodó
arca. Magán a helyszínen egy kisebb múzeum üzemel csak, a fő leletet egyéb más tárgyakkal egy modern múzeumban a Museo Tumbas Reales del Señor de Sipán-ban
állították ki. A több, mint 3000 négyzetméteres múzeum formáját a pre-inka kulturák, elsősorban a moche kultura piramisai ihlették. Miután bejártuk, elmegyünk még a Brüning
múzeumba is, ahol elsősorban Hans Heinrich Brüning német kutató gyűjteményét láthatjuk. A gyűjteményt a perui állam 1924-ben szerezte meg és azóta is bővíti. A múzeum
a különböző pre inka kulturák felbecsülhetetlen értékű szőtteseiből, kerámia tárgyaiból, ékszereiből, temtekezési maszkjaiból és aranytárgyaiból mutat be több, mint 1500 darabot.
A délután hátralevő része szabad, este pedig egy 9 órás kényelmes éjszakai buszozásra indulunk vissza az Andokba.
|
|
Hajal 6 óra körül érkezünk Chachapoyas hangulatos kisvárosába. Innen tovább is állunk egy privát busszal délre
a Kuelapba induló felvonókhoz. A nemrég 2017-ben kiépített felvonók 20 perc alatt visznek a romvároshoz, ami korábban egy döcögős másfél órás 32 km-es buszút vagy egy
oda 4 órás vissza 2 órás 1200m szintkülönbséget bejáró 9km-es túra volt. És hogy mit is látunk? Machu Picchu és Choquequirao után az egyik legfontosabb romvárost,
amely 3000 méter magasban az Andok és az Amazonas találkozásánál fekszik. A chachapoya indiánok építették, de nem világos, hogy jelenlétük -mely i.sz. VIII századtól
a spanyolok megérkezéséig tartott- melyik szakaszában. 600 méter hosszú helyenként 110 méter széles kő platformra épített kőrkörös kőépítményekről van szó, melyek funkciója
nem egyértelmű, sokan erődnek, mások vészhelyzet esetén használható menedéknek tartják. Falai helyenként a 19 méteres magasságot is elérik és 550 építménye van, melyekből
csak 5 négyszögletes alapzatú. Fénykorában mintegy 300 000 ember lakta a környéket, jelenleg csak részben feltárt, ezért is lesz különleges hangulata a látogatásnak.
Innen visszaindulunk északra és meglátogatjuk Carajía a folyótól 200 méter magasba egy sziklaszirtre rakott 2.5m magas szarkofágjait. A chachapoyák ezen egyedi
temetkezési formái máshol nem megtalálhatóak és nehéz megközelíthetősége védte őket évszázadokon keresztül. Innen Cocachimba faluba megyünk a másnapi kirándulásunk
kiindulópontjához. Útba esik még Quiocta barlangrendszere, mely csak opcionális megálló lesz, hisz bent nincs világítás, és gumicsizma kell a meglátogatásához.
Szállás Cocahimba falujában a vízesésre néző hotelben lesz.
|
|
Egész napunk lesz a Gocta vízesés bejárására. A helyszínt a helyi lakosok természetesen már ismerték rég, de egy helyi legenda miatt,
miszerint egy szőke szirén ejti rabul az arra járókat, nem merészkedtek a közelébe, mígnem egy német felfedező nem is olyan régen, 2006-ban nekiindult, hogy megmérje a vízesés magasságát. Ő már
2002-ben is járt a térségben, helyi temetkezési szokásokat kutatva, amikor hallott ezekről a hatalmas vízesésekről. Merthogy Gocta a maga 771 méteres magasságával (ezzel Peruban a 3. legmagasabb és a világon a 16.)
csak az egyik vízesés a környéken még vagy 22 található. Köztük a világ 5. és Peruban a 2. legmagasabb a Yumbilla vízesés
is. A túránk oda vissza 5-6 órát vesz igénybe, de nem túl
megerőltető a látvány pedig mindenért kárpótol. Már útközben látni fogjuk a hatalmas vízesést de az aljához érve akár meg is fürödhetünk benne! Ezzel zárjuk a napot és
az utat is és pihenünk meg
a vízesésre néző szállásunkon.
14. NAP: MIRADOR CAÑON DE SONCHE, HAZAREPÜLÉS |
Reggeli után a Sonche kanyon kilátójához megyünk, ami nem messze található Chachapoyas repterétől, ahonnan repülőnk délelőtt Limába indul, majd onnan haza. Persze aki
valamelyik hosszabbítást kérte, annak a kalandok még közel sem érnek véget...